2010. február 9., kedd

Melbourne

Hola!

Hahaaa, a múlt vasárnapról szeretnék ejteni néhány szót, amikoris Mártival kettesben becsellengtünk a citybe, hogy hallgassunk egy kis jazzt a szabadban, aztán a Federation square-nél (fő tér oszt jóvan) kávézzunk Márti egyik növendékével Amyvel, majdpedig bejárjuk az Állami könyvtárat, és tovább...

Na szóval. Tervünk szerint megérkeztünk a jazz trió által birtokolt zöld füves területre, ahol lábunkat lelkesen a ritmusra járatva hallgattuk a zenét. Jobban mondva hallgattuk, amit hallottunk belőle, mert csak a dob és a billentyűk szóltak tisztán, minden más csak börömböm... hogy mindenkit jól lehessen hallani, be kellett települnünk a hangyák közé a fűbe. Ja, merthogy itt olyan lazák, hogy a réten összegyűlnek zenélni, a nagyérdemű meg beletelepszik a fűbe piknikelni. Egyébként a dobosnak irtó menő napszemüvege volt. Naon klafa! :)
Miután túltettük magunkat ezen az eseményen, felkerekedtünk és betámadtuk a főteret, ahol kis keresgélés után összefutottunk Amyvel, aki bűbájos ázsiai csajszi, nagyon aranyos, kedves, és a legtöbb ausztrállal ellentétben tisztelettudó ifjú hölgy. Miközben kávéztunk, a mellettünk lévő kis téren egy laza együttes tolta a rockszerű zenét némi ska beütéssel, azt mondanám. Szóval meghatározhatatlan de jó stílusú zene szólt aláfestésnek. (Róluk van kép alul.)
Ettünk a kávéhoz gofrit, meg még valami csokifinom dolgot, aztán kerekedtünk is tovább a könyvtár felé, aminek én nagyon örültem, mer'hogy akkor most kultúra és régi épület. A könyvtár totál free, bár kölcsönözni nem lehet, szimplán csak beülsz, olvasol...mondjuk a régi olvasóteremben (kép alul). Meg persze rögtön két/három ingyenes kiállítás vonja magára a figyelmet, amit szabadon meg lehet megtekinteni, és persze mi meg is tekintettük rögvest. Legalábbis kettőt. Egyik volt ami régi könyveket mutatott. Volt ott egy tündéri kis tárca, amiben mini lexikonok voltak, hát az nagyon tetszett mindenkinek. A másik kiállitás azt hiszem állandó, mert ott mindenféle portrék, fesmények vannak, amik Victoria állammal, vagy Melbourne-nel kapcsolatosak.
Miután a könyvtárat kivégeztük, Amytől könnyes búcsút vettünk a Melbourne centralnál, ahol egy jó nagy óra mutatja a pontos időt és néha rázendít egy kis zenére is.
Mártival mi később elkezdtünk visszasétálni az autóhoz, útközben ettünk szusit, még körülnézegettünk és egy újabb ingyenes, filmtörténeti kiállítás jött szembe. Mondom ilyen nincs is, pedig de. Nagyon klafán volt összerakva, a kezdetektől napjainkig rengetegminden ki volt állítva, hanganyagok, felvételek, gépek, képek, sztorik, történelem, filmkellékek (pl.: Angol beteg, Moulin Rouge, Mad Max, LordOfTheRings...), szóval oda meg vissza, stílusosan. Mi meg jól kigyönyörködtük magunk, majd dolgunk végeztével beültünk egy söröző/pub/kultúrhely -re, ahol a Spoonfull nevű banda játszott éppen, lelkesen. Megittunk egy pohár sört, hallgattuk a zenét még, s miután már tényleg hulla fáradtak voltunk, hazamentünk.
Szóval, nagyon nagy élmény volt a múlt vasárnap. Legközelebb majd a tegnap/keddről fogok írni, mert akkor meg egyedül estem neki a városnak... de addig is, a vasárnapi képek:

Jazz a szabadban:





a banda:



State library:







Filmtörténeti kiállitás:









És ilyen madarak "legelnek" a kertben:

2 megjegyzés:

  1. Szija,

    gondoltam ide írok, hogy tudd hogy olvasom :-)
    Nagyon jók a képek, irigyelek nagyon, innen a havas, vízes, szürke Magyarországból.

    Puszi Ines

    VálaszTörlés
  2. Ineeeees! De jó, örülök, hogy olvasol. Sajnálom a rossz időtöket nagyon, pedig én próbálom terelni a meleget Magyaro. felé is, de csak nem jön össze. Ha hazaérek, és túlesek néhány dolgon, kell tartani welcome partyt... tutira. :)

    VálaszTörlés